Felelõsség

Kötelezettség

Elkötelezettség


A nemzetközi szinten körülbelül 80 000 munkavállalót foglalkoztató E.ON cégcsoport tudatában van rendkívüli társadalmi felelősségének (CR). Számos példát említhetünk vállalatunknak az emberek és a környezet iránt tanúsított elkötelezettségére: szociálisan hátrányos helyzetű családokból származó gyermekek támogatása, környezetvédelmi pályázatok kiírása, környezetbarát tervek kivitelezése. Emellett a társadalmi felelősségvállalás az öt központi, vállalatunk küldetését meghatározó érték egyike.

 

Felelősségvállalás környezetünkért

 

A világ egyik legnagyobb erőműparkját üzemeltető energiaellátó vállalatként az E.ON cégcsoport különleges felelősséggel tartozik a környezet és a természeti erőforrások védelméért. Ennek a felelősségnek a megelőzést szolgáló környezetvédelmi intézkedéseken, valamint a klímavédelembe és energiahatékonyságba tett befektetéseinken keresztül teszünk eleget. Példaként említhetjük, hogy az E.ON 1990 óta több mint 30 százalékkal csökkentette a fajlagos széndioxid-kibocsátást, vagy azt, hogy a tervek szerint 2009-ig 1,2 milliárd euró befektetésére kerül sor a vízből, szélből és biomasszából nyert energia lehetőségeinek további kiaknázására, többek között Magyarországon is.

 

A térségekben vállalt felelősség

 

Az egészséges üzleti klíma alapja az egészséges környezet, ezért olyan intézkedések megtételére törekszünk, melyek segítségével attraktívvá és fenntarthatóvá válnak azok a térségek, melyekben élünk és dolgozunk. Elsősorban a gyermekeket és a fiatalokat támogatjuk, valamint ösztönözzük munkatársainknak a lakóhelyük iránti elkötelezettségét is. Az E.ON Erőművek anyavállalata, az E.ON Kraftwerke GmbH már évek óta nyílt párbeszédre törekszik az erőművek szomszédságában élő emberekkel. Az érdeklődő látogatócsoportok ingyenes erőmű-látogatáson vehetnek részt, a párbeszédet elősegítő információs központok létesítésére pedig gyakran már az új erőmű tervezési és építési szakaszában sor kerül. Emellett az erőművekben rendszeresen tartanak nyílt napot és kulturális rendezvényeket.

 

Energia a gyermekekért

 

A gyermekek és fiatalok támogatása a jövőbe tett legfontosabb befektetés, ezért ez a téma a térségekben vállalt elkötelezettségünk középpontjában áll. Az E.ON Kraftwerke eszközeit ezen a téren célzottan és koncentráltan olyan hosszú távú és fenntartható projektek ösztönzésére használja fel, melyek a gyermekek és fiatalok támogatását szolgálják. A kezdeményezések palettája a kora gyermekkori fejlesztéstől a sporton át az energia- és környezettudatos nevelésig terjed. Elkötelezettségünk a különböző térségekre és erőműveknek otthont adó helyekre decentralizáltan elosztott támogatásokon keresztül nyilvánul meg. Legfontosabbak az iskola-előkészítő intézményekkel és általános iskolákkal kialakított tartós partnerségi viszonyok. Elsődleges célunk a gyermekek gondozását szolgáló kínálat optimalizálása, az olvasási készség támogatása, valamint a szenvedélybetegségek és az erőszak megelőzésének elősegítése.

 

Küldetésünk: Az E.ON Kraftwerke vállalkozói tevékenységén keresztül a gazdasági sikereken túlmenően munkatársai, a társadalom és a környezet érdekei mellett is elkötelezi magát.

 

További információ

© E.ON AG 2010